Day Off

július 2, 2009 in Zsuzsi mondta | Comments (0)

[ZSUZSI] Első szabadnapomat töltöm Dells-be. Nem tudom, hogy ennek örülnöm kéne vagy sem. Örülök, mivel régóta nem aludtam ki magam, de az alvós nap azzal is jár, hogy nem gyűlnek tovább az óráim. De mindenképp kárpótól az a tudat, hogy tegnap már kasszásnak tanulhattam a Culversbe.

Anna volt az aki bevezetett a Culvers kassza rendszerének a világába. Délután öttől este tízig gyakorolhattam, mennyire türelmesnek és mosolygósnak kell legyen egy kasszás. A legdúrvább az volt mikor egy két anyukából álló család (ha értitek mire gondolok:)) férfiasabb tagja jött oda hozzám és két perc alatt ledarált egy több mint tízfajta kajából álló listát és az egészet megkoronázta egy “bájos” kacsintással. Eléggé mókás volt.

Ma pedig, mint már mondtam, lazítottam. Segítettem Jucikának fotóanimációt készíteni az egyik vizsgájához, ami abban állt, hogy ennem és innom kellett ő pedig mindezt lencsevégre kapta, majd szépen sorba rakta és történetet varázsolt belőle, éppúgy mint a Csemerzoknikból. Ha nem hallotatok még a Csemer zoknikról akkor érdeklődjetek a szerzőnél, azaz Jucikánal és szívesen nyújt majd felvilágosítást nektek.

De mára ennyi elég is lesz. Várjuk a fiukat a Culversből…vagyis nem is őket hanem inkább a csirke combokat és a maradék szalmakrumplit.:)

Comments (0)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

Sorry, the comment form is closed at this time.